Hogyan függ össze test és lélek? Hogyan szünteti meg a fizikai tünetet a tünet mögött meghúzódó érzelmi probléma rendezése? Belső utazásos esetek alapján ezúttal egy tályog kialakulásáról lesz szó.
Laura sokat aggódott a nyakán megülő diónagyságú dudor miatt. Nem tudta, mi ez és hogyan került oda, talán a válása előtt vagy után alakulhatott ki. Egyszer csak észrevette. Annyi bizonyos, nyolc, vagy még annál is több éve kísérgette őt a nyaka tövén, haja takarásában.
Eljött a nap a tanácsadásban, amikor ez a fizikai probléma figyelmet kért magának. Laura egyre többet szorongott, hogy ez egy rákos daganat lehet. A dudornak azonban nem volt elég Laura aggódása, konkrét üzenetet is küldött egy olyan személy formájában, aki nemrég kiműttette azt. Laura teljesen megdöbbent, amikor a munkahelyén egy fiatal lány a haját félrehúzva bátorítóan mutatta a ragtapaszt a saját nyakán.
Következő belső utazásos transzélményében a dudorba került, ahol ezzel kapcsolatos szorongásai várták. Fő félelme az volt, hogy ez a valami növekedni fog és elzárja az ütőerét. A belső folyamaton végiglépegetve sikerült félelmeit feloldania, emellett bátorsággal vértezte fel magát, hogy ne féljen egy esetleges műtéttől. A testéből pozitív jelzések érkeztek, megkönnyebbülten érezte, hogy a dudor nem akar ártani neki. Megnyugtatóan rózsaszínes, egyáltalán nem csúnya belülről.
A következő héten jó érzéssel simogatta, szeretgette a kinövést, érzése szerint kisebb is lett. Újabb egy hét elmúltával azonban a gócpont bedurrant. Laura az ülésen már alig tudta mozdítani a nyakát, a gyulladás jelentős fájdalommal járt. Másnap reggelre időpontja volt körzeti orvosához.
A kliensek szeme mindig kikerekedik, amikor a pszichológus örül egy ilyen szenvedésteli reakciónak. Nagyszerű! Nagyon nagy előrelépés! Végre megmutatja magát a probléma, miután az első réteget lehámoztuk róla! Laura kevésbé örvendezett, de bízva a folyamatban, ami már számos érzelmi gondjától megszabadította, újra magába mélyedt és visszatért az ominózus helyszínre a testében. Ekkor már feltárult a gyulladásban lévő dudor mélyebb tartalma, előkerült az alkoholista volt férj és a másfél évtizedet felölelő bántalmazó kapcsolat emléke. Egy szcénikus kép foglalta össze a régmúlt szenvedéseit: Laura két kicsi gyerekkel teljesen kimerülve feküdt otthon, miközben férjére egyáltalán nem számíthatott. Egy orvos injekciója lehelt bele valamennyire lelket, amikor már mozdulni sem tudott.
Ez volt a mélypont.
Utazásában hálát mondott az orvosnak és megnyugtatta gyermekeit, hogy még véletlenül se hibáztassák magukat édesanyjuk kimerülése miatt. Volt férjével, aki „púp a hátán”, nem kívánt beszélni. „Felesleges neki bármit is mondani…” Akkor is, most is lepattant róla minden, Laura tehetetlen volt ilyen szempontból párkapcsolatában. Korábbi énje megerősítésekor jólesően sírt, érezte, hogy a belsőjében lobogó tűz elégetett valamit. Nyakát könnyebbnek érezte a beavatkozás után, így eltelt az éjjel is.
Körzeti orvosa másnap ezzel a felkiáltással fogadta: „Nahát, ez egy tályog!” Sebtiben beutalót írt az eltávolítására, Laura egy órán belül már egy ambuláns műtőasztalon ült. Kapkodta volna a fejét, ha tudta volna, de hamar meggyőzték, essen túl rajta. Ahogy műtögetik, kotorásznak benne, egyszer csak nagy koppanással gurul valami végig a padlón. A diónyi zárvány egy az egyben kiugrott, írmagja nem maradt. A gennyet is leszívták.
Laura végig azt vizualizálta, hogy a volt férjével kapcsolatos minden maradvány kitisztul belőle. Az orvos utóbb elmagyarázta, hogy általában maradnak szilánkok a sebben, amit gyógyulás után újra felnyitnak, hogy megtisztítsák, de az ő esetében erre nem lesz szükség. Sebe is szépen gyógyult eztán. Az orvosi beavatkozást körzeti orvosa hipnotikus instrukciónak beillő jelentős mondata zárta: „Egy életre megszabadult tőle!”. Ő is így érezte, bár mélyebb értelemben.
Tályog (kínai medicina)
A test dühre, érzelmi sérülésre reagál: valamivel konfrontálódnunk kell, bosszút kell állnunk, mégis, tehetetlenek vagyunk, kudarcot, ürességet, kimerültséget élünk meg. Nem vagyunk képesek kifejezésre juttatni irritációnkat. Az erjedő, forrongó gondolatok genny formájában jelennek meg. A fertőzés továbbterjedését a tályog betokozódása gátolja meg.